Ezért öngól a papíron vezetett útnyilvántartás 2024-ben

Legutóbb frissítve: 2024.01.10.

Sokszor halljuk, hogy a munkavállalók nem hajlandóak új eszközöket, digitális programokat megtanulni és ezzel gátat szabnak a cég fejlődésének. Legújabb ügyféltapasztalatunk azt mutatja, hogy ez fordítva is gyakran előfordul: maga a cégvezetés állja útját a digitalizációnak és a hatékonyság növelésének.

Elavult módszerek útnyilvántartás vezetésére

Egy új felhasználónk ledöbbenve osztotta meg velünk, hogy a cége 2024-ben nem hajlandó elfogadni (és még indok sincs miért) a mobil appal és útnyilvántartó programmal készített útnyilvántartását. Ehelyett egész nap irkálhat, majd ellenőrizheti, hogy hol hibázott a nagy sietségben.

Sokan ragaszkodnak még a hagyományos papír bizonylatokhoz, a számolgatáshoz, még úgy is, hogy a jogszabályok és a NAV már régóta nemhogy elfogadja, de a digitalizáció irányába tereli a vállalkozásokat.

Azok a cégek, akik nem hajlandóak haladni a korral az egyik fő indokként a pénzt szokták felhozni. Egy papír alapú útnyilvántartás tömb jóval olcsóbb, mint egy útnyilvántartó program. Nem látják be, hogy ezzel hatalmas öngólt rúgnak magunknak!

Útnyilvántartó program előnyei

Egy minden elvárásnak megfelelő útnyilvántartó program sokszorosan visszahozza az árát. Ha a kollégák ideje, figyelme és energiája az adminisztráció és számolgatás helyett a tényleges munkájukra, bevételszerő tevékenységükre összpontosul, azzal a vállalkozás hatékonyabbá és sikeresebbé válik. Nem is beszélve arról, hogy a hibázási lehetőséget egy NAV-álló útnyilvántartó programmal teljesen ki lehet szűrni, így a vezetőség biztos lehet abban, hogy az útnyilvántartás miatt nem kapnak bírságot.

Mindezt alátámasztja egy elégedett ügyfelünk visszajelzése is:

“Én amikor kipróbáltam, a megspórolt idő volt a döntő (amellett, hogy szabálykövető legyen)…. Mi tuti nyerünk programmal minimum 1 órát kocsinként havonta, ami nem összevethető az egy órára eső bevételünkkel: megéri.”

 

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is - ha kell, keményen beleállva a témába - kendőzetlen, saját gondolatokkal.

"Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg."

Barazsy Ákos - az útnyilvántartás szakértőjeBarazsy Ákos
23 785
Olvasók száma
2024első számúüzleti influenszere